A mesék útján

Mit tanulhatunk a mesékből felnőtt korban?

A mese olyan történet, amely azt sugallja, hogy az ember bármikor változtathat eddigi életén, meghaladhatja korlátait, félelmeit, és bármikor több lehet annál, mint amit éppen megél.

A varázsmese arról is szól, hogy a boldog, tartalmas életet bárki elérheti – de csak akkor, ha nem futamodik meg a veszélyek elől, mert az igazi identitáshoz csakis rajtuk keresztül vezet az út. A történet továbbá azt ígéri, hogy ha valaki elindul ezen a félelmetes és kockázatos úton, lesznek segítői, és végül eléri célját.         

Előfordul, hogy életünket kuszának érezzük, kibillenünk egyensúlyunkból egy nehezebb élethelyzetben. A mesék évszázados bölcsességet hordoznak, melyekből megérthetjük: hol a helyünk a világban, hol tartunk az élethelyzetünkre ránézve, mi segíthet a továbblépésben. Útmutatás kaphatunk ahhoz is, hogyan teremthetünk megnyugvást lelkünkben az aktuális nehéz helyzetben, majd erre támaszkodva egész életünkben. Az ilyen kézzelfogható mondanivalót a megtalálhatjuk a mesében.

Meseolvasás közben mozgásba lendülünk mi is, a főhőssel együtt. Minden érzékszervünkre hat a történet: látás, hallás, tapintás, szaglás, saját mozgás. Például érezhetjük az aranyszőrű bárány puha bundáját; az emberszagot; érezhetük a mézeskalács ház ízét; láthatjuk az üveghegyet, az aranyhajú királylányt; hallhatjuk a furulyaszót vagy a kapuba csapódó buzogány döndülését a sárkány érkezése előtt. Ezek a belső tapasztalások nagyon fontosak ahhoz, hogy kimozduljunk a dermedtségből, útnak induljunk, visszanyerjük cselekvőképességünket. Képet kapunk arról, hogy használnunk kell kitartásunkat, akaraterőnket, kérhetünk segítséget. Megérezhetjük, hogy milyen állapotban van saját táltos paripánk, mit kell tennünk ahhoz, hogy kapcsolódni tudjunk belső erőforrásainkhoz.

Még két fontos szempontot emelénk ki, az egyik, hogy eredeti, nem megcsonkított történeteket olvassunk, pl.: Grimm gyermek és családi mesék; Boldizsár Ildikó mesegyűjteményei. A valódi mesékben a főhőssel együtt bejárjuk a szorongástól, veszteségtől induló utat, ahol találkozunk akadályokkal, félelmetes alakokkal vagy éppen segítőkkel és ezen az úton végighaladva eljutunk a megnyugvásba. A belső lelki tájakon barangolva találkozunk a szorongással, félelmekkel, amiknek a feloldására, leküzdésére gyógyító képeket ad a mese. A felpuhított, félelmetes részeket kihagyó vagy elkendőző mesék nem tartalmaznak valódi útmutatást.

A másik szempont, hogy olvassuk a meséket és ne képernyőn nézzük. Minden előrevívő és támogató vonás, - amit a fentiekben felsoroltam – hiányzik abban az esetben, ha mozdulatlanságra kárhoztatva bambuljuk mások belső képeit.

Aki nem hiszi, járjon utána. :)